Részletes életrajz és munkásság:
Édesapja cukorgyári munkás volt, édesanyja parasztszülők gyermeke, akitől a mezőgazdaság szeretetét örökölte. Az elemi és reáliskola elvégzése után 1916-ban érettségi vizsgát tett kitűnő eredménnyel. Az első világháborúban 17 évesen vesz részt az orosz fronton és tartalékos hadnagyként szerelt le. 1919-ben felvételt nyer a Bécsi Mezőgazdasági Főiskolára, ahol vizsgáit kitüntetéssel tette le. Tanulmányait kénytelen megszakítani, mivel szülei anyagi helyzete nem teszi lehetővé a fiúk taníttatását.
Dolgozik és tanul, ekkor kerül Magyarországra, Tornyospálcára, Eszenyi Jenő birtokára. A burgonyanemesítő telepen dolgozik gyakornokként, ahol annyi
pénzt sikerült keresnie, hogy 1924-ben folytatja tanulmányait Bécsben. 1926-ban kitüntetéssel megszerzi a mérnöki oklevelet és visszatér Tornyospálcára.
Átveszi az Eszenyi-féle birtok vezetését, ahol érett és sikeres kutatóvá válik. Munkáján keresztül megszerette Magyarországot, a szabolcsi tájat, egzisztenciát, családot itt teremtett. 1930-ban köt házasságot Sehnert Hildegárddal, házasságából három gyermeke született. Mindhárom gyermekre nagy hatással volt apjuk munkája, így választották élethivatásuknak a mezőgazdaság és a természettudomány egy-egy szakterületét. 1943-ban Kisvárdán megszervezi az Állami Növénynemesítő Telepet. 1944-ben a második világháború miatt a telep értékeit először az ország belsejébe, majd onnan Ausztriába menekítette. 1947-ben hazatérésre és szolgálattételre szólították fel. Ekkor kapta meg a magyar állampolgárságot és lehetővé tették számára, hogy visszatérjen Kisvárdára az általa felállított telep vezetésére. 1949-ben megalakult a Növénytermesztési Tanács és Teichmann Vilmost a tanács tagjává választották. A Magyar Tudományos Akadémia Növénynemesítő Bizottsága is felvette sorai közé, ahol a Burgonyatermesztési Osztály munkáját irányította, munkáját megbecsülték, sikereit elismerték. 1954-ben Munka Érdemrendet kapott. 1959-ben a Magyar Tudományos Minősítő Bizottsága a mezőgazdasági tudományok kandidátusává
nyilvánította. 1966-ban saját kérésére nyugdíjazzák. Betegsége ellenére szaktanácsaival tovább segítette a telepen dolgozó munkáját. Tanítványai a lakásán is felkeresték, hogy beszámoljanak a kísérleteik eredményeiről, kikérjék a tudós véleményét. 1967. július 20-án hosszan tartó betegség után, 69 éves korában hunyt el. Sírja a debreceni Köztemető főkapuja közelében található. Így élt és dolgozott a leghíresebb magyar burgonyanemesítő, az ember, a kutató.